Időpont
Premier: Fejgép
A véletlen szavai
CSEH TAMÁS ÚJ ESTJE
Olyan, mintha egy Cseh Tamás-dalban ülnénk Cseh Tamással, úgy a második vagy harmadik versszakban, amiben női nevek és gonosz italok sorolódnak... Illetve nem olyan, mintha ott ülnénk, egy Bereményi-szövegben nincs arra rím, hogy „Nevada pub", vagy ha van, akkor abban a dalban nem lehet otthonosan üldögélni, ahogy úgy igazából a Nevadában sem lehet. Nincs vele semmi baj, csak mi tudjuk, hogy itt valaha a Mészöly söröző volt, a Mészöly tanszék, afféle lepusztult kocsma, reménytelen alkoholistáknak és reményteli egyetemistáknak. S egyszer csak eltűnt, ahogy eltűntek a presszók, restik, a világnézeti klubokról és a marxista-leninista esti egyetemről nem is szólva. A szomszéd asztalnál nem doktor Szeberényi, neves közgazdász, hanem egy magabiztos maffiózó, épp megérkezik hozzá a szexbomba babája, nem nézzük hosszan, mert a magabiztos maffiózó ennek nem örülne igazán és talán még a Cseh Tamás-dalokat sem ismeri. Doktor Szeberényi (meg Fáskerti elvtárs, meg a többi), ha még él egyáltalán, sértetten és otthontalanul bolyong a huzatos pesti utcákon, míg ifjabb Szeberényi (és a kis Fáskerti, meg a többi) ilyen-olyan közelien, közel-közelien politizálva töretlenül tör Brüsszel felé. Kevés hely maradt a múltból, ilyen mondjuk a Villányi úti Tropicana, hamisítatlan kelet-európai rezervátum, néhány négyzetméteres titkos és koszlott múzeum a fényes unióban, itt még egészen misztikus módon csak száznyolcvan a Dreher. Olykor ebben a Tropicanában is üldögélünk Cseh Tamással, aki a szemben lévő telep sztálinbarokk házainak egyikében nőtt fel, mi még arra is emlékszünk, hogy valaha közért volt a helyén, a Kisközért, ahová átküldtek minket fél kiló kenyérért.
Olyan van, hogy egy közértből kocsma lesz, egy másik kocsmából meg pub, hogy valami elvész, a múltba tűnik az osztálykirándulás, lebontják az éttermet, ahová Marival jártunk, netán költözünk - ez még elviselhető valahogy. Az már nehezebben, ha minden megváltozik, pedig ilyen is van, ehhez próbálunk hozzászokni másfél évtizede, édes hazánk egyetlen nagy Nevada pub, csörögnek benne a nyerőautomaták, mi meg csak idomulunk, itt máshogy kell öltözni, köszönni, viselkedni, ha helyet akarunk kapni, bár oly érdekes, ahogy a felfeslő, vadonatúj tapéta alól olykor előbukkan a régi, meghitten ismerős festés... Nem, dehogy volt jó a régi kocsma, csak valahogy ez az új sem az, a változások szédítőek, az idősebb és ifjabb Szeberényiket és Fáskertiket hallgatni meg kissé visszás mintegy, ennyit hazudni a legócskább csehóban sem lenne szabad.
A dalok a régiek.
Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai nem változtak. Nem mintha nem lennének maiak, nem mintha nem felfoghatatlanul új életünkről szólnának. De a hangfekvésük a régi, a mostani műsor. A véletlen szavai (nemsokára megjelenik lemezen) pontosan illeszkedik a korábbiakhoz. a hetvenes évek közepén született elsőhöz akár: újabb levél megy Irénnek. Felbukkan az ócska cipő, a legeslegelső régi dalból bukkan fel, ami még Cseh Tamás Iskola utcai albérletében született. Désiré még őrzi ezt a lábbelit, ami már akkor is ócska volt - igaz, ereklyeként őrzi, Antoine-t pedig nem érdekli, de itt van. Folytatódnak, itt vannak a szerepdalok, a nagyvárosi balladák, az ironikus-szarkasztikus „víg balladák", „aktuális nóták" s a szemérmes önvallomások. Várjuk hajnali fél négy tájt a váratlan gondolatokat és várjuk délután ötkor Ágnest az újságárusnál (persze késik), s meghallgatjuk a koldussá lett Désirét. Kudarcnak tűnik az élet, míg mi gépiesen intézzük rutinfeladatainkat, üres lakásunkban bárány tombol, tán az apokalipszis báránya. Szó kerül az öcsről, aki valamikor kiment Amerikába s most hazatér, megszólal Dódó néni, méghozzá azt kérdve egy felhőn ülve, miként lehet élni őnélküle. Tragikusan szomorú, ízig- vérig mai történetet hallunk Mártiról, az édes rokonról, aki elment államtitkárnak, de hiába, mert a férje, a Zsolti (aki régtől gyanús) belevitte valami sötét ügybe szegényt. Csoda, hogy ebben a világban még ott az idill, de ott van azért.
És a dalok most is sokkal okosabbak, mint mi, ez is olyan, mint régen, ezért lehet beléjük kapaszkodni.
És a régi Cseh Tamás is. Előadás előtt ugyanaz a kézremegéses izgalom fogja el, mint a legelső fellépés előtt, egy Kex-koncerten. Úgy jön ki, és aztán úgy fejezi be a dalokat, olyan félszegen-sután, kisfiús mosollyal, ahogy régen egy klubban. És előadás után ugyanúgy ül le a büfében borozni, ismeretleneket is meghívva egy pohárra, akik onnantól már nem is ismeretlenek, hanem mondjuk Ágnes és Gyuszi (nem a taxis). És úgy amolyan felelősségtudattal énekel, mint egykor, mint mindig. Ő az énekes.
Ez jó. ez nagyon jó.
Cseh Tamás, történt légyen közben bármi (és történt ez-az), megmaradt szegénylegénynek. Villányi úti Don Quijote, bakonyi indián.
Néhány dalban ott a búcsú gesztusa, ezt nem lenne jó elhinni. Amíg új dalok születnek, könnyebb válaszolni arra a kérdésre, hol lesz majd lakóhelyünk.
Mert a kérdés, a kérdés bizony, az is a régi.
Megint a dalok vannak csak.
D. Magyari Imre