A világ mamikájának dala

Dalszöveg 

Mivel nem volt férjem, ki teherbe ejtsen,
egy pályaudvart szültem, belé utasokat.
Hánytatom, böfögtetem sok-sok kis pulyámat,
s nézem, hogyan teszik tönkre magukat.

Türű-rű-rürű-rüm, türű-rürű-rüm.

Mivel nem volt másom, csak sok piszoárom,
világ mamikája egy pályaudvaron így lettem én végül,
mert én szültem mindet, téged is,
hát hallgasd kívánságdalom:

Én, világ mamikája füledbe súgom,
hogy vonat innen nem megy, itt nincs forgalom.
Itt mindenki csak úgy tesz, de ők nem utasok
és velem itt maradnak, az anyjuk vagyok.

Én, világ mamikája csak hagyom, hogy ők játsszák,
mintha indulnának az álló vonatok.
Tudom, nekik ez kell, indulósdi játék,
ismerem én őket, az anyjuk vagyok.

De nem mozdul semmi, csak áll és hiszi,
és közülük egy vagy fiacskám, Vizi.

Én, világ mamikája most elárulom,
hogy vonat innen nem megy, itt nincs forgalom.

És Vizi hátravetődött, kitépve így magát a Mamika szorításából és kiáltotta, hogy:
– Nem!
Azzal kirohant a WC-ből, be az étterembe és fölugrott az első asztalra és kiabálni kezdett, hogy:
– Emberek! Nekem itt a WC-ben valaki azt állította, hogy innen nem mennek vonatok, hogy ez egy álpályaudvar. Márpedig én menni akarok és gondolom, maguk is! Kérdezem én ezek után, emberek, bajtársak: igaz-e a hír, hogy innen nem mennek vonatok? Igaz vagy sem?!

És maga is meglepődött, hogy milyen csend lett az étteremben, hogy az emberek az üvegekkel és poharakkal a kezükben, ahogy megállnak és nézik őt. És egyszer csak megszólalt egy hang, hogy:
– Na ne tegyen úgy, minthogyha nem tudta volna! Mit gondol, mire várunk itt ennyien?
Egy másik hang pedig azt mondta, hogy:
– Vizi, a maga apja mér' iszik itt évek óta? Viccből? Nem is bírja az italt, nem is szereti, viccből iszik? Csak azt ne mondja!
Egy harmadik hang szólalt meg és azt mondta, hogy:
– Az a nyolcvanhét éves elég szép várakozási idő, nem? Meg van itt aztán olyan is, aki egy egész életet leélt.
És akkor egy kar emelkedett a fejek fölé és megszólalt valaki, hogy:
– Nézzen csak föl oda Vizi, hogyha látni akar valamit, aztán hőbörögjön! Lóg azon a kötélen ott valami, lóg?
És Vizi felnézett és mondta, hogy:
– Lóg.
És a hang folytatta, hogy:
– Na látja, amíg maga a WC-ben szórakozott a Mamikával, ez kötött egy csomót, ami körbefont egy egyenest. Az üres fejét belehajtotta egy kerekbe, Vizi, és elrúgta azt, amin állt és csak fityeg. Mint maga, Vizi! Na ne tegyen úgy, mintha nem fityegne! Mi kell még magának?
Aztán rikácsolva valaki, hogy:
– Mi az, hogy nem indulnak? Hát ide nem érkeznek és nem is indulnak! Hát mióta várom itt, hogy integethessek valaki után, de még nem láttam távolodó vonatlámpákat. És a bankettezők? A bankettezők? Halmos, ti mióta banketteztek itt?
És Halmos egy asztal sarkára támaszkodva mondta, hogy:
– Az Isten tudja, de bankettezünk egy jó ideje.
Még egy hang pedig azt mondta, hogy:
– Hát, szóval nem indulnak, könnyű az asztalokra ugrálni.

És a kínos csendet a dizőz törte meg, intett a zenekarnak, odalépett a mikrofonokhoz és mondta, hogy:
– Mikrofonpróba egy, kettő, három. Kedves Közönségem!

Zeneszerző 
Cseh Tamás
Szövegíró 
Bereményi Géza